2018. március 26., hétfő

A tojásfestés története


A húsvéti talán az egyik leggazdagabb és legsokrétűbb szimbólumrendszerrel rendelkező ünnepünk. A húsvéti szokások széles tárházában ma már szinte szétválaszthatatlanul kapcsolódnak össze a zsidó és a keresztény hagyományok, valamint a pogány mondavilág szimbólumai, ezek közül talán a legismertebb a húsvéti tojás.


A tojás kultusza és szimbolikája

A tojás a tisztaság, a termékenység és mindenekelőtt az élet szimbóluma, a kereszténységben pedig az újjászületést jelzi. A tojással kapcsolatos szokások és hiedelmek több ezer éve jelen vannak az emberiség hiedelemvilágában. A kőkorban az asszonyok tojást tartottak szülés közben a kezükben, hogy gyermeküket megvédjék a gonosz szellemektől.


A legenda szerint Ostara, a germán istennő birtokolt egy különleges madarat, ami színes tojásokat tojt. Egy nap az istennő a gyerekek szórakoztatására nyúllá változtatta a madarat, azóta tojnak a nyulak színes tojásokat. Ostara ünnepén a germánok egymásnak tojást adtak és megették, más források szerint elásták azokat.

Nem csak nyugati példákat találtak a régészek erről a hagyományról: Magyarországon avarkori sírokban is leltek már festett, mintákkal ellátott tojásokra. Az első írásos emlékek a témában Anonymus idejéből, a XIII. századból maradtak ránk.


Először 1615-ben, Strassburgban említik a húsvéti tojásokat. Ezek eredetileg egyszínűek voltak. Nyugat-Európában a leginkább elterjedt szín a piros, Kelet-Európában pedig az arany volt és csak a 17. században kezdték többszínűvé festeni, illetve különféle mintákkal ellátni a tojásokat.

A tojást tojó húsvéti nyúl képe az 1700-as években az Egyesült Államokban is megjelenik. A pennsylvaniai holland telepesek az "Osterhase" vagy "Oschter Haws" (azaz a Húsvéti Nyúl) eljöveteléről meséltek gyerekeiknek. Az ünnepi szokás szerint a jó gyerekek színesre festett tojásokat kaphattak a húsvéti nyúltól gondosan kikészített sapkáikba.

 JÓ TANÁCSOK A TOJÁSFESTÉSHEZ:


 Húsvét alkalmával szinte mindenhol festenek vagy díszítenek tojást. Kerülhet az ünnepi asztalra, de lehet a locsolók ajándéka is. Készíthetjük főtt tojásból, de ezt az ünnepek alatt jó, ha el is fogyasztjuk, de díszíthetünk kifújt tojásokat is, ezek hosszú ideig megőrizhetők.

- A tojás nagy víz-, fehérje- és zsírtartalma miatt jó táptalaja a mikroorganizmusoknak, ezért csak friss tojásokat használjatok fel! Hogyan lehet megállapítani, hogy friss a tojás? Ha megrázzuk a nyers tojást, és annak belseje csak alig mozog, a tojás friss. "Úszópróba": a nyers tojásokat tegyük annyi sós vízbe, hogy bőven ellepje. A friss tojások lesüllyednek az edény aljára, a régebbi tojások felemelkednek a víz felszínére.

Festés előtt alaposan és óvatosan mossuk meg a tojásokat mosogatószerrel, ezután öblítsük le őket. Ezzel zsírtalanítjuk a tojás felületét, így a színanyag egyenletesen tapad meg, ezen kívül a mosogatószerrel eltávolítjuk a tojáshéjon esetlegesen előforduló baktériumokat. Dolgozzunk tiszta kézzel.

- A tojás főzése: Ne forró vízbe tegyük a hideg tojást. A főzővízbe tegyünk sót vagy ecetet, a megrepedt tojások nem futnak ki. Festeni és díszíteni ugyan nem lehet őket, de az ünnepi asztalra, azonnali fogyasztásra megfelelőek. Forrás után 10 percig főzzük a tojásokat. Akinek a festett tojással nincsenek étkezési tervei, akár 2-3 órán át is főzheti, így tartósabb lesz. Amikor megfőttek a tojások, azonnal  le kell hűteni hideg vízzel, mert így könnyebb lesz majd meghámozni.

- A festés szebb és tartósabb hatása érdekében adjunk a színező oldathoz kevés ecetet (0,25 l vízhez 2 evőkanál), és hagyjuk állni benne a tojást akár egy napig is. Ha forró oldatban színezünk, a hatás erősebb, de ha meg akarjuk enni a színes tojásokat, célszerűbb hideg oldatban állni hagyni.

- Ne feledjük, hogy a végső színárnyalat az áztatás/főzés időtartamától, a festékanyagok mennyiségétől és nem utolsósorban a tojás alapszínétől függ!

Festett tojás


A tojást természetes anyagok felhasználásával festették, a legelterjedtebb fogás a vöröshagyma héjának forralásából elért vízben való áztatás volt. Száradás után olajjal és szalonnabőrrel fényesítették a műremeket.

Hímzett tojás


Egy íróka nevű fémcső segítségével viaszból mintákat rajzoltak a tojás felületére, majd festékbe mártották. A festék nem fogta meg a viasszal fedett felületet, így miután azt lekaparták világosak maradtak. A hagyományos mintáknál a tojást 2, vagy 4 felé osztották és ezekbe rajzolták az adott mintát.


A tojás felületéhez különböző mintákat rögzítettek (újabban rossz harisnyák segítségével) és ezután áztatták be a festékbe. Száradás után a mintákat eltávolították, a helyükön így világos felület maradt.

Csipkés Tojás


Különleges szokásnak számít a csipkékkel való tojásdíszítés. Ez legjobban festetlen tojásokon mutat.

Patkolt tojás


A szájhagyomány szerint a tojáspatkolást a magyar kovácsok találták ki. Csak az számított igazi mesternek, aki egy tojást is meg tudott patkolni. Bár a patkolókovácsok és a baromfik száma is lecsökkent az utóbbi években faluhelyen, a tojáspatkolás szerencsére még mindig köztünk él: vásárokban és falunapokon találkozhatunk azokkal a türelmes mesteremberekkel, akik ólomlemezekkel díszítik, karcolják és festik a tojásokat.

Forras : itt...

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése