Nevetéselmélet

Kezdetben nevetés volt az Élet. Egyfajta önirónia, játék. Amit ma játékoknak nevezünk, azok az ősi játékot, az Életet igyekeznek másolni. Az Élet játéka pedig a Létből nyer inspirációt. A Lét játékának kezdeti lépései pedig kacagással voltak teli.

Kezdetben minden Egy volt. Minden vallás, és minden filozófia gyökere ide nyúlik vissza. Kezdetben minden egy volt, nem volt kint és bent, fent és lent, Én vagy Te. Ez a kezdeti állapot azonban megbomlott. Ez a Teremtés pillanata, innen kezdődnek a Szent könyvek és ezt a pillanatot vizsgálja oly engesztelhetetlenül a kvantumfizika. A kezdeti állapotra úgy hivatkozik a hagyomány, mint a Teremtőre, hisz belőle és általa bontakozott ki a Lét és az Élet, melynek részesei vagyunk.

“A dolgok az időben és a térben – szól a Kabala – azáltal keletkeznek, hogy az isteni dicsőségről leválnak. A levált dolgok aztán lassan elsüllyednek; eleinte még emlékeznek eredetükre, de aztán mindig nehezebbek és áthatolhatatlanabbak lesznek; végül az anyagban teljesen elmerülnek.”

Mint a fenti idézet is mutatja, a teremtett dolgok fokozatosan vesztik el az eredetükre vonatkozó tudatosságukat. Erre vonatkozik az őskor nagy korszakainak képe, hisz az aranykortól a vaskorig más nem változik, mint az eredetre, a Teremtőre vonatkozó tudatosság és éberség. A hagyomány úgy tartja, hogy az éberség fokozatos elvesztése az oka a betegségeknek, a háborúknak, az ínségnek és szenvedésnek.

Kezdetben minden nevetett. Hisz a nevetés alapvető kelléke a játékoknak, és annak tudatából fakad, hogy maga a játék nem valós, csupán "szimuláció". Tükörkép, maja. A belső lélek - mely mása a kezdeti Teremtőnek - kacagott az Élet sokszínűségén, jól tudta: káprázat csupán. Egyetlen komoly dolog volt, amit az ősi Lét őrzött, az pedig az Egység tudata.

A harc és a küzdelem a kábaságból adódik, vagyis abból az állapotból, mikor az ember nincs tisztában a Teremtő és a közte fennálló analógiával. Ebben az állapotban megfordulnak a dolgok, ami eddig fontos és magától értetődő volt, az feledésbe merül, s az ember, hogy önmaga szikráját megőrizze, elkezdi komolyan venni a játékot. Az Életet. Ez az ellenségeskedés alapja - amikor a jobb kéz a ballal vitázik és saját igazát szajkózza.

Ám még ebben a korban is: a nevetés valamiféle átjárót nyit az Egység és az emberi lét között. Rámutat az Élet káprázatára, kicsúfolja azt, és teszi mindezt a legnagyobb örömmel. Világosságot hoz a sötétségbe. A nevetésben és a viccelődésben épp az a szép, hogy mindenkin és mindenen lehet kacagni, legyen az akármilyen komoly, morbid, vagy esetleges. A viccelődés nem válogat - legegészségesebb formája pedig az, mikor az ember önmagán nevet.

Nevetni önmagunkon annyi, mint felismerni egyéni lényünk káprázatát, a hírnév, a siker, a pénz, az ego, az életfelfogások és életképek, a bonyodalmak, a sikerélmények és nehézségek káprázatát. Önmagunkon nevetni annyi, mint ráébredni: minden Egy, és ez az Egy épp játékot űz önmagával.

Forras : itt...