Megszabadította a nőket gyűlölt ruhadarabjuktól, a fűzőtől. Helyette melltartót adott rájuk és kitalálta a bukjel szoknyát, amelynek alja annyira összeszűkült, hogy, csak elegánsan tipegni (vagy elesni) lehetett benne. „Kiszabadítottam a kebleket és leláncoltam a lábakat” - mondta.
Karrierje a mesés felemelkedés története: egy szegény kelmekereskedő fiaként született 1879-ben. Tizenévesen egy esernyőkészítőnél inaskodott, a szabás után maradt hulladék selyemdarabokból húgai babáinak készített ruhákat. Hamar érdekelni kezdte a divat. Sok ötletét lerajzolta, és érdekes tervei közül egyet-egyet megvettek a nagyobb divatházak. Szabadúszó ruhatervező lett, majd asszisztens a Doucet divatcégnél.
1905-ben feleségül vett egy 19 éves vidéki lányt, Denise-t, aki a múzsája, öt gyermekének anyja és kreációi legfőbb viselője lett. Ő volt egyúttal az új, vékony, fiús nőideál egyik első megtestesítője, igazi trendszetter feleség. Az inspiráló házasság 23 évig tartott, végül viharos körülmények között váltak el 1928-ban.
Paul Poiret volt az I. világháború előtti Párizs legdivatosabb ruhatervezője, aki főleg klasszikus és keleti stílusjegyeket használt. A divatkövető közönség éppen a keleti művészetek és az orosz balett iránt érdeklődött, ez inspirálta Poiret-t, hogy feltűnő, teátrális ruhákat tervezzen. Ragyogó lila, narancsszínű, kék és zöld estélyi ruhák, turbánok, háremnadrágok kerültek ki szalonjából. Az első olyan tervező volt, aki a nők egyéniségét vette figyelembe, amikor öltöztette őket.
Egy 1909-es Vogue interjúban elmondta, egyszer egy népszerű párizsi étteremben rápillantott a mellette lévő asztalnál ülő öt divatos nőre, s úgy érezte, mintha indigós másolatai lettek volna egymásnak: mindegyiken egyforma fűző és az éppen divatos egyforma frizura. „Mintha ugyanabból az öntőformából kerültek volna ki. Nem tudtam elhessegetni a gondolatot, hogy ha esetleg összekeverednének, a férjeiknek biztosan megbocsátanánk, hogy összetévesztik egyiket a másikkal.” Véleménye szerint az igazán elegáns nő az, aki merész és kreatív, felfedezi a divatot, nem pedig követi. A groteszk látvány csak megerősítette abban, hogy a nőknek egyéniségként kellene öltözködniük.
Poiret marketing szakemberként (bár ezt a kifejezést akkor még nem használták) sem volt kispályás. 1908-ban megbízta az addig ismeretlen illusztrátort, Paul Iribe-et, hogy összes az évi modelljéről készítsen rajzot. A könnyed, laza empire stílust felélesztő ruhák rajzait egy Les Robes de Paul Poiret című kiadványban jelentette meg. Ez volt a mai lookbook őse. Iribe híres lett, Poiret ruháit pedig egymással versengve rendelték a divathölgyek.
A következő évben Londonba vitte bemutatni legújabb kreációit, ez még nem lenne meglepő, a hely viszont igen. Margot Asquith, a brit miniszterelnök felesége meghívta, hogy otthonukban, a Downing Street 10-ben (!) rendezze a bemutatót. A legolcsóbb ruha ára 30 guinea volt (egy akkori cselédlány kb. kétévi fizetése).
A francia couture tervezők közül elsőként utazott Amerikába, végigjárta a New York-i áruházakat, üzleteket kötött, és nagy sikerű előadásokat is tartott a divatrajongóknak, az ottani újságok pedig egyszerűen csak a divat királyának nevezték.
Divatszalonja, Rosine lányáról elnevezett kozmetikai vonala és lakberendezési boltja (ez fiatalabb lányáról, Martine-ról kapta nevét) segítségével komplett életmód márkát kínált, ebben évtizedekkel megelőzte korát. Kedvcsinálóként bemutató fotó is készült saját, modern berendezésű hálószobájáról, amint feleségével modellként heverésztek a hitvesi ágyban.
Az első Rosine dizájnerparfüm bemutatóját palota méretű házában tartotta egy pazar, keleties estély formájában, amelyet Ezerkettedik Éjszakának nevezett, és amelyen ott tolongott a párizsi társaság és művészvilág krémje. A lámpásokkal megvilágított kertben sátrakat állítottak fel, és élő trópusi madarak röpködtek. Poiret háremhölgynek öltözött felesége egy aranykalitkában pózolt, a tervező maga pedig szultánként trónolt. Az est végén minden vendéget kegyesen megajándékozott egy üvegcsével az új illatból. Másnap persze egész Párizs irigykedve beszélt az elegáns akcióról, és a parfümöt akarták. Meg is vették, sok pénzért.
Felfedező
Vitathatatlan képessége volt, hogy meglássa, mit hoz a divatban a jövő, de mégis megvetette a Modernizmust (nagy M-mel), ami ironikus, mert szabászati és marketing újításai alapvetően hozzájárultak az új szemlélet felemelkedéséhez. Ő azonban a kelet rajongója volt: a gazdag díszítések és hímzések szerelmese.
Külön érzéke volt a tehetség felismeréséhez. Poiret bátorította többek közt a divatról radikálisan gondolkodó tervezőt, Elsa Schiaparellit is, pedig ízlésük a divat terén egyáltalán nem egyezett. Textilminta megrendeléseivel pedig elősegítette, hogy a Vadak közé tartozó festőművész, Raoul Dufy ismertté vált.
 |
Az I. világháború után megváltoztak a viszonyok. A beköszöntő dzsessz-korszak elhozta a kevés anyagot használó, praktikusabb viseletet, a divat-mint-ipari-termék koncepciót, amit aztán a 30-as évek áramvonalas dizájnja követett, Poiret pedig nem változtatott. (Legkomolyabb konkurenciája egy bizonyos Coco Chanel nevű, modern szemléletű tervezőnő volt, aki viszont értette az új korszak kihívását.)
Poiret saját elbizakodottságának áldozata lett, úgy gondolta, nem kell követnie az idők és a stílus változásait. Anyagilag ebbe ment tönkre. Népszerűsége 1929-re letűnt, a divatházat bezárták. Szomorú belegondolni, de a divat királya pénztelenül, megkeseredetten, elfeledve halt meg 1944-ben a németek megszállta Párizsban. Temetését felfedezettje, Elsa Schiaparelli fizette, aki nem lett hűtlen mentorához.
2005-ben felesége, Denise több mint 600 darabos ruhagyűjteményéből tartottak aukciót, ahol 28 tárgyat megvett a New York-i Met’s Costume Institute, és később „A divat királya” címmel rendezett Poiret emlékkiállítást.
Forras : innen...
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése