2016. január 18., hétfő

Öt szuper Valentin-napi étel


Sokan nem egy átlagos étteremben ünneplik ezt a napot, hanem inkább otthon főznek egy finom ebédet vagy vacsorát. Most megmutatunk öt szuper szerelmes receptet, hogy könnyebb legyen kitalálni mit is készítsetek.

Szerelmes csirkehúsleves



Hozzávalók:
 20-30 dkg csirkemell
 2 evőkanál olívaolaj
 2 szár zeller
 2 sárgarépa
 1 póréhagyma
 2 babérlevél
 1 kiskanál kakukkfű
 1 csokor friss petrezselyem
 egy kevés tészta
 só, bors, ételízesítő

Elkészítés:
A csirkemellet vágjuk vékony csíkokra, majd tegyük oda főni egy nagy fazékban, aminek az aljára egy kevés olívaolajat teszünk. Felöntjük vízzel és hagyjuk megfőni a húst. Közben a zöldségeket aprítsuk fel. A sárgarépával nehéz dolgunk lesz, ugyanis ezeket szív alakúra kell vágnunk. Megpróbálhatjuk nagyobb darabokban megformázni, majd felszeletelni a sárgarépát.

Ha a csirke már megpuhult, akkor jöhetnek bele a zöldségek, valamint a fűszerek, azaz a babérlevél, a só, a bors, a kakukkfű és egy kevés ételízesítő. A tésztát csak akkor adjuk már hozzá, ha már puha a zöldség. A babérlevelet a végén vegyük ki. Petrezselyemmel megszórva tálaljuk.

Mozzarrelával töltött csirkemell


Hozzávalók
 3-4 db csirkemell
 pizza mozzarella
 1 üveg szárított paradicsom
 1 csokor bazsalikom
 olívaolaj
 só, bors

Elkészítés:
Először a csirkemellet fűszerezzük sóval és borssal, majd vágjunk bele a húsba úgy, hogy tölthetőek legyenek. A sajtból körülbelül 1 cm vastagságú szeleteket vágunk és megtömjük vele a csirkemellet. Egy mellbe 2 szelet sajt jusson. Ezután jöhet a sajtra a szárított paradicsom, valamint mindegyik töltelékbe 2-2 bazsalikomlevél egyben.

Aki esetleg nem szereti egyben a bazsalikomot, az apróra is vághatja és beleszórhatja a töltelékbe. Ezután egy hústű segítségével tűzzük össze a csirkemelleket és forró olajban süssük elő őket. Ha megpirult mind a két oldala a csirkemellnek, akkor tegyük tűzálló tálba, fedjük le alufóliával és tegyük be a sütőbe 15-20 percre, 180 fokon.

A sajtból vághatunk még karikákat a húsra, hogy még finomabb legyen. Ha megpuhultak és megsültek a húsaink, akkor egy kevés salátával, vagy rizzsel, esetleg spárgával tálaljuk.

Szerelmes csokitorta

Sok nő finom vacsorával vagy desszerttel várja párját haza Bálint napon, ezért gondoltuk, hogy egy isteni csokitorta receptet hozunk ma, így holnapra bőven eltudjátok készíteni.



Hozzávalók:
 1,5 csésze cukor
 3 evőkanál olaj
 1 tojás
 2 tojásfehérje
 1 csésze forró feketekávé
 3/4 csésze kakaópor
 2 teáskanál vanília kivonat
 1 csésze tej
 2 csésze liszt
 1 csomag csokoládé puding
 1 teáskanál só
 1 teáskanál sütőpor
 1,5 teáskanál szódabikarbóna
 1/4 csésze sima görög joghurt

Fontos, hogy mindig ugyan azt a csészét használjuk az arányok megtartása miatt.

Elkészítés:
Először egy nagy tálban keverjük össze a lisztet, a pudingport ó, a sót, a sütőport és a szódabikarbónát, majd tegyük félre. Egy másik tálban keverjük össze a forró kávét és a kakaót, majd várjuk meg, amíg a kakaó felolvad a kávéban. Ezt követően lassan adjunk hozzá tejet és a vanília kivonatot, majd félretesszük. Egy mixerrel alacsony sebességen verjük fel a cukrot és az olajat.

Ehhez a cukros-olajos keverékhez adjuk hozzá a tojást és a tojásfehérjét, és keverjük össze. Folyamatosan adagoljuk hozzá a lisztes, száraz hozzávalókat és a kávés, azaz nedves hozzávalókat, majd jól dolgozzuk össze. A legvégén adjuk hozzá a görög joghurtot. Egy kivajazott és kilisztezett tortaformába beleöntjük a tésztát. Előmelegített sütőben 200 fokon, körülbelül 40 perc alatt készre sütjük.

Díszíthetjük csokikrémmel, eperrel, tejszínhabbal vagy szívecskés cukorkával is, ez már csak rajtunk múlik.

Mogyorótorta eperkrémmel


Hozzávalók:

Tésztához:
 4 db tojás
 4 evőkanál porcukor
 10 dkg darált mogyoró
 12,5 dkg étcsokoládé
 1 csomag vaníliás cukor
 1 csomag sütőpor

Krémhez:
 500 g eper
 25 dkg ricotta vagy mascarpone
 2 csomag vaníliás cukor
 egy kevés porcukor
 2 dl habtejszín
 0,5 dl víz
 5 g zselatin
 fél citrom leve
 1 narancs

Elkészítés:
Először a csokoládét olvasszuk meg vízgőz felett, majd hagyjuk visszahűlni. Ezután előveszünk egy keverőtálat és beletesszük a tojásokat, a porcukrot, a sütőport és a vaníliás cukrot, majd egy egészet jó habosra keverjük. Ha már kellően habos, akkor öntsük bele a csokoládét és óvatosan keverjük össze. Adjuk hozzá a darált mogyorót és szintén összekeverjük.

Egy tortaformába öntjük a tésztalapot, majd előmelegített sütőben, 180 fokon 25-30 perc alatt megsütjük. Ha megsült, akkor pár percig a formában hagyjuk, majd egy rácsra téve hagyjuk kihűlni.

Amíg hűl a torta, addig készítsük el a krémet. Az epret mossuk meg és a felét daraboljuk össze, majd turmixoljuk le, hogy pépes állagú legyen. Néhány kanál cukorral, 1 vaníliás cukorral és 1 narancs reszelt héjával felrakjuk főni az eperturmixot. Körülbelül 10 percig főzzük, majd hagyjuk kihűlni.

A ricottához keverjünk egy kevés porcukrot, vaníliás cukrot és citromlevet, majd hozzá adjuk az eperturmixot is. Készítsük el a zselatint a leírás alapján, majd keverjük hozzá a krémhez. A habtejszínt felverjük és óvatosan hozzákeverjük az eperkrémhez, majd 1 órára a hűtőbe tesszük.

A tésztát vágjuk három lappá, majd megkenjük mindegyik réteget. A rétegek közé friss eperdarabkákat szórunk, majd a tetejét díszítjük. Ha összeállt a torta, akkor további fél órára a hűtőbe tesszük.

Citromkrémes muffin


Hozzávalók:

Alaptészta:
 18 dkg cukor
 2 tojás
 12 dkg margarin
 1 natúr joghurt
 20 dkg liszt
 1 teáskanál sütőpor
 1 teáskanál szódabikarbóna
 2 teáskanál vanília aroma

Citromos krém:
 2 tojás
 1 citrom és narancs leve
 1 citrom és narancs héja
 15 dkg cukor
 5 dkg vaj
 2 evőkanál vanília pudingpor

Hab:
 2 tojásfehérje
 15 dkg kristálycukor
 1 citrom héja

Elkészítés:
Először a margarint egy kicsit mikróban megolvasszuk, majd a cukorral és a tojásokkal habosra keverjük. Hozzáadjuk a lisztet, a sütőport, a vanília aromát és a szódabikarbónát, alaposan összekeverjük és végül hozzáöntjük a joghurtot. Ha nem elég krémes a tészta állaga, akkor egy kevés tejet is adjunk hozzá.

A tésztát belekanalazzuk a muffinformákba és előmelegített sütőben, 180 fokon, 20 perc alatt készre sütjük a muffinokat. Amíg sül a tészta, elkészítjük a krémet. Ehhez a hozzávalókat beletesszük egy nagy tálba és vízgőz felett folyamatos keverés mellett besűrítjük.

Ha megsültek a muffinokat, akkor megtöltjük őket a krémmel. A sütik tetejét egy kiskanál segítségével kivájjuk és beletesszük a krémet, majd visszarakjuk a tésztát. Készítsük el a habot, melyhez a tojásfehérjét és a cukrot jó kemény habbá keverjük és a végén belerakjuk a citromhéjat.

Egy habzsák segítségével szépen rányomjuk a habot a muffinok tetejére és pár percre visszatesszük a sütőbe a süteményeket, hogy a hab picit bebarnuljon.

Forras : innen...





A Valentin-nap története



Február 14. Bálint, avagy Valentin napja, a szerelmesek ünnepe, amikor az emberek világszerte levelezőlapokkal, virágokkal, édességgel és apró ajándékokkal lepik meg kedvesüket, szeretteiket.
Szent Valentin (Szent Bálint) ünnepe 496-tól szerepel a naptárban, de mai formája csak a közelmúltban honosodott meg Magyarországon.

A Bálint-nap eredetét legendák övezik, az ünnepet formálta a pogány természetkultusz, a római életszeretet, a népszokás és a keresztény hagyomány. A korai társadalmakban a termékenység ünnepe szorosan kötődött a természeti jelenségekhez. Február közepe a madarak párosodási időszakának kezdete a mérsékelt égövön, ezért alakulhatott ki a hiedelem, hogy e nap kedvez a szerelmi varázslatoknak. Az ókori Rómában február 15-én tartották a Lupercaliát, a Faunus istennek szentelt termékenységi, engesztelési és tisztulási ünnepet.

Az ünnepet Lupercus és Faunus isteneken kívül a Rómát alapító legendás testvérpár: Romulus és Rémus tiszteletére tartották meg. A mítosz szerint ugyanis a városalapító két fiút gyerekkorukban egy farkas nevelte és táplálta a Palatinus domb egy barlangjában. A rómaiak a híres barlangot elnevezték Lupercal-nak (a farkas latin neve=lupus )és az ünnepség központjának tették meg.

Ezen az éjszakán a fiatal nők egy kerámia korsóba rakták nevüket, a férfiak húztak közülük, az így kialakult párok az ünnepség idejére, vagy egész életükre együtt maradtak.
A katolikus egyház legalább három Bálint (Valentin, Valentinus) nevű mártír szentet tart nyilván. Az egyik Bálint az ókori Rómában volt pap, amikor II. Claudius császár (268-270) megtiltotta a fiatal férfiaknak a házasodást, mert úgy vélte, az egyedülállók jobb katonák. Bálint titokban továbbra is esketett, amiért kivégezték. A legelterjedtebb történet szerint Bálint a fogságában visszaadta a börtönőr vak lányának látását, majd kivégzése előtt levelet írt neki, amelyet így írt alá: „A Te Valentinod”. A Bálint-napi szokások valószínűleg inkább a pogány Lupercalia "keresztényesítésének" tekinthetők; Bálintot 489-ben Gelasius pápa avatta szentté, ugyanakkor betiltotta a régi római „szerelmi lottó” szokását.


A következő Bálint-napi „börtönüzenetet” az agincourt-i csata után angol fogságba esett és a londoni Towerben raboskodó Charles orleansi herceg küldte feleségének 1415-ben. E napot Angliában 1446-tól már széles körben megülték, Valentin verseskötetek jelentek meg szerelmes szövegekkel, s a fiatalok szerelmes leveleket (valentine) küldtek egymásnak.

Ezek utódai a Bálint-napi képeslapok és üdvözlőkártyák, amelyek küldése a XIX. századra bevett szokássá vált. Az érzelmek kimutatását rosszalló viktoriánus korban a szerelmesek az előre gyártott kártyákkal üzentek, miként a gyerekek is szüleiknek, a felnőttek hozzátartozóiknak, barátaiknak. Ipari méretekben először 1840-ben az amerikai Esther Holland dobott piacra képeslapot, őt nevezik „a valentine-ok anyjának”.


A különböző hiedelmek összemosódása révén a szerelmesek védőszentjének kikiáltott Bálint kultusza ma is az angolszász területeken, Franciaországban és Belgiumban a legnagyobb. Ünnepén Amerikában egymilliárd kártya indul útjára, ez a karácsony utáni második legnagyobb forgalmú időszak. A szerelmesek napján a világ számos táján mások a szokások: Dél-Koreában és Japánban csak a nők adnak ajándékot, a férfiak mindezt a Fehér napon viszonozzák. Az olaszországi Terni városába egész Itáliából érkeznek párok, akik a helyi bazilikában, San Valentino állítólagos sírjánál jelentik be nyilvánosan jegyességüket.


Február 14-ét szerelmesek napjaként Magyarországon csak 1990-től ünneplik, ez azonban nem jelenti azt, hogy a magyar néphitben nem volt e nap korábban is ünnep. Igaz, másféle. Nálunk ugyanis az ünnep keresztény jellege volt a meghatározó, hiszen az itáliai ókeresztény vértanú, Valentin (=Bálint) legendáját nálunk is ismerték. Olvasható az Érdy-kódexben is. Eljutott hozzánk egy másik Bálint-történet is egy németországi püspökről, akinek az ünnepe eredetileg január 7-hez kapcsolódott. Az ő alakja később összeolvadt a vértanú Valentin történetével, s egyszerre ünnepelték meg mindkettőt, 14-én. A német püspök segítségében elsősorban a nyavalyatörősök és a lelki betegek bizakodtak, így e napon ők is ünnepeltek. Akik ilyen betegségre hajlamosak voltak, azok szívesen viseltek a nyakukban úgynevezett bálintkeresztet, vagy frászkeresztet, amely a betegség elriasztására szolgált.


Bálint napjához időjóslás is tartozott. Azt tartották, ha hideg, száraz idő van ezen a napon, akkor jó lesz az évi termés.

Nyugat-európai, főleg angol nyelvterületen éltek olyan hiedelmek, miszerint a madarak e napon párosodnak. Ez valószínűleg kapcsolódik a nap ősi, pogány párosító jellegéhez, valamint ahhoz, hogy a madarak érkezése már a közelgő tavaszt jelzi. Magyarországon is különös kapcsolatban volt Bálint a madarakkal. Itt nálunk is azt tartották, hogy e napon választanak párt a verebek, vagy jönnek vissza a vadgalambok. Egyes területeken a madarak etetése is szokás volt. Bálint Sándor néprajzkutató jegyezte fel azt a mindszenti régi magyar hagyományt, hogy e napon "csíkot söpörnek", vagyis utat vágnak a szegediek az udvaron (akár van hó, akár nincs), s oda mindenféle gabonaszemet, aszalt gyümölcsöt szórnak ki az ég madarainak. A cserszegtomaji gazdák pedig Bálint napkor, még napfelkelte előtt megkerülik a birtokot, hogy a tolvaj madarakat távol tartsák a szőlőtől. Balatongyörökön hasonló szándékkal metszik meg a szőlő négy sarkán a tőkéket.


Régi szerelmi praktikák

Lányok, lányok földi boszorkányok! Ezt a csúfoló éneket biztos mindenki ismeri még gyerekkorából. Természetesen nem mindenkinek volt tehetsége a régi falusi társadalmakban sem a boszorkánykodáshoz, mégis a maiaknál sokkal több praktikát alkalmaztak az akkori fiatalok, (elsősorban a lányok) azért, hogy megszerezzék és megőrizzék szerelmeiket. Most ezekből a hajdani babonákból következzen néhány érdekesség, amit így, a szerelmesek ünnepén akár ki is lehet próbálni.
• Olyan almát kell enni, amelyiknek kilenc magva van. Azt a kilenc magot bele kell tenni egy óvatlan pillanatban a kiválasztott fiú zsebébe, akkor biztos, hogy bele fog szeretni a praktikát végző lányba.

• Meg kell gyújtani egy szál gyufát, megvárni, amíg elég, s amerre ekkor dőlni fog, abból az irányból fog jönni a szerelmes.

• Ha valaki kilenc kútról vizet hoz, és azzal a kiszemelt legényt vagy lányt megitatja, akkor az illető mindig szeretni fogja.

• Érdemes cicát "uszítani" a lányos házhoz érkező legényre, mert ha ott egy macska a fiú lábához dörgölőzik, akkor ő abból a házból fog nősülni.

• Madárral álmodni férjhezmenetelt jelent.

• Ha a lány, vagy a fiú eltör egy tükröt, akkor 9 évig nem megy férjhez, illetve nem nősül meg.

• Akik nagyon szerelmesek, és azt akarják, hogy szerelmük örökös legyen, egymás hajának szálait süssék tésztába, és közösen egyék meg. Akkor soha nem fogják elhagyni egymást.

• Naplemente után nem szabad sepergetni a lánynak, mert nem megy férjhez.

• Egyes lányok vakondok véréből cseppentettek valamilyen ételbe, azt megetették a kiszemelt férfival, hogy így megszerezzék maguknak.

Azokat a szerelmeseket a hiedelem szerint nem lehetett semmilyen módszerrel elválasztani egymástól, akiknek összekulcsolt kezüket a két anya szentelt vízzel lemosta, a vizet pedig a fejükre öntötte. E pár ellen nem használt semmiféle szemverés, igézés, vagy rontás. (Akit további babonák és praktikák is érdekelnek, azok Kiss József: Szerelmi babonák című kötetében ennél jóval többre bukkanhatnak.

Népi babonák:

Azok a lányok, akik a Bálint nap előtti éjfélkor a temetőbe mennek, megláthatják leendő férjüket, mert a szellemek megjelenítik. Ehhez egy dalocskát kell énekelni és tizenkétszer kell elmenni a templomig.
A szerelmesek ünnepén több taktikát alkalmaztak elődeink azért, hogy megszerezzék és megőrizzék szerelmeiket. Így pl.: olyan almát kell enni, amelyiknek kilenc magva van. Azt a kilenc magot bele kell tenni egy óvatlan pillanatban a kiválasztott fiú zsebébe, akkor biztos, hogy bele fog szeretni ezen ügyeskedést végző lányba.
Akik pedig nagyon szerelmesek, és azt akarják, hogy szerelmük örökös legyen, egymás hajának szálait süssék tésztába, és közösen egyék meg.


Ezen a napon ajándékozzák szerte a világon a legtöbb virágot. A legkedveltebb Valentin napi virág a piros vagy bordó rózsa, de más színű rózsát is szívesen adnak ezen a napon az emberek egymásnak. A tavasz közeledtével a hajtatott hagymás virágok is igen népszerűek. Különösen a tálban összeültetett, mécsesekkel díszített hagymás virágok szolgálnak kedves ajándékként. A virágdivatot Hollandiában "csinálják". A Valentin remek alkalom a trendek, a különféle irányzatok bemutatására. Természetesen malomkerék nagyságú csokrokra csak kevés szerelmes férfinak telik. Szerencsére a virágkötők sok ötlettel, kiegészítővel néhány szál élő virágból is gyönyörű csokrokat tudnak varázsolni. Virágok dolgában bátran eltérhetünk a sémáktól, fantáziánknak pedig csak esetleg a pénztárcánk vethet gátat.

Sokan kapunk ezen a napon vágott virágot, amelyek sajnos gyakran igen hamar elhervadnak. Az alábbi hasznos tanácsokat megfogadva tovább gyönyörködhetünk bennük:

- Fontos, hogy minden esteben makulátlanul tiszta edénybe helyezzük a virágokat.
- Közvetlenül a vízbeállítás előtt vissza kell vágni a szárakat. Átlós vágással nagyobb felületen tudják a virágok a vizet felvenni.
- A hideg víz árt a virágoknak, felgyorsítja a hervadást. A vágott virágok leginkább a meleg (40 C° körüli) vizet szeretik.
- Érdemes készen kapható virágtartósítókat használni.
- A virágokat nem szabad gyümölcsöstál, kiváltképpen alma, körte közelébe tenni, mert a gyömölcsök által kibocsátott etiléngáz hervasztja azokat.
- Háromnaponta ki kell mosni a vázát, teljesen le kell cserélni a vizet és újabb adag virágtartósítót kell belekeverni a vízbe.
- A lakás hűvösebb helyiségébe elhelyezett virágok tovább maradnak frissek.
- Ajánlatos színes üvegvázába helyezni a virágokat, mert minél sötétebb az edény, annál kevésbé tudnak a vízben azok a moszatok elszaporodni, amelyek miatt a víz büdös és nyálkás lesz.



GONDOLATOK A SZERELEMRŐL

Szerelem: meghódítani, bírni és megtartani egy lelket, amely annyira erős, hogy fölemel bennünket s annyira gyönge, hogy éppoly szüksége van reánk, mint nekünk őreá.
(Géraldy)

Szerelem: Úgy szeretni, hogy nem várok cserébe semmit, beérni a jelenlétével, szeretni őt a saját világában, a megváltoztatás szándéka nélkül.
(Kundera)

A szerelem az élet nagy ajándéka, és aki nem nyújtja utána a kezét, az sohasem élte az életet a maga teljességében.
(Erskine)

Az éretlen szerelem azt mondja: " Szeretlek mert szükségem van Rád"
Az érett szerelem azt mondja: " Szükségem van Rád , mert szeretlek... "
(Erich Fromm)

A szerelemnek, hogy növekedjék és tartós legyen, akadályokba kell ütköznie.
(Étiene Rey)

A szerelem nagy tettekre serkent, és megakadályoz bennünket abban, hogy megvalósítsuk őket.
(Étiene Rey)

A férfi a szemén, a nő a fülén keresztül esik szerelembe.
(Woordow Wyatt)

Ó, igen, rendben van, megjelensz az álmaimban ma éjjel?
Szeretlek, szeretlek....
s végül a szerelem, amit kapsz, egyenlő lesz azzal, amennyit adsz.
(Lennon-McCartney)

A szerelem, az igazi szerelem a legtöbbet képes adni anélkül, hogy bármit kérne vagy követelne cserébe.
(Mazie Hammond)

Ha a szerelem betölti az életed, nagyon sok hiányzó dolgot pótolhat. Ha nincs az életedben szerelem, bármi másod van is, nem elég.
(Ann Lander)

A legszebb szerelem se jut el messzire, ha csak nézik múlását . Dédelgetni kell, mint egy kedvenc gyermeket.
(Alain)

Szerelem, ha egyik a másikát repülni hagyja, de ha lezuhan, fél szárnyát kölcsönadja.
(Szabó Éva)

Senki nem értheti a szerelmet, aki még nem tapasztalta annak őrületét, és senki sem értheti a szerelmi őrületet, nem számít, hányszor tapasztalta. (McLaughlin)

A szerelem gyönyörűséges virág, de meg kell lennie bennünk a kellő bátorságnak, hogy irtózatos szakadék szélén szedjük.
(Stendhal)

A szerelem szenvedélyét csak úgy győzhetjük le, ha futunk előle.
(Cervantius)

A hazugság megöli a szerelmet. De csak az őszinteség öli meg igazán.
(Hemingway)

A szerelemben nincsenek évek, A szerelemben csókok vannak. A szerelemben jaj a fösvénynek! A szerelemben csak azok élnek, kik szerelemből mindent odaadnak.
(Gyónyi Géza)

...és fogadom: legigazabb vágyam, hogy sose hagylak el, hogy veled végre magammá lehessek, és nem fogadom, hogy iszonyúan szeretlek, csak szeretlek.
(Baranyi Ferenc)

Az az ember, akit bennem szeretsz, természetesen jobb nálam: én nem olyan vagyok. De te szeress, és én majd igyekszem, hogy jobb legyek önmagamnál.
(Prisrin)

Nem azért tudunk szeretni, mert találunk valakit, aki tökéletes, hanem azért, mert megtanuljuk az esendőt tökéletesnek látni.
(Sam Keen)

Nem azért szeretlek, aki te vagy, hanem azért aki én vagyok melletted.
(Gabriel Garcia Márquez)

Csak mert valaki nem úgy szeret téged, ahogy te szeretnéd, az még nem jelenti, hogy nem szeret téged szíve minden szeretetével.
(G.G.Márquez)

Érted vagyok és Te értem vagy. Szeretlek én a kettőnk dolgán. Te értelmet és fényt adsz minden napnak. Nem változtat többé semmi már.
(T.Hardy)

Nem szeretjük azt, aki arra kényszerít bennünket, hogy ne azok legyünk, amik vagyunk, de azt sem szeretjük, aki arra kényszerít, hogy azoknak mutatkozzunk, amik vagyunk. Azt szeretjük, aki azt hiszi, hogy azok vagyunk, amik lenni szeretnénk.
(Paul Valéry)

Nem teheted maradéktalanul boldoggá azt, akit szeretsz, akár minden kívánságát teljesíted is, ha magad nem vagy boldog.
(Orson Welles)

A szerelmet csak az ismeri igazán, aki reménytelenül szeret.
(Schiller)

Nehéz dolog, hogy ne szeress, de nehéz az is, hogy ha szeretsz. A legnehezebb, ha hiába szeretsz.
(Anakreón)

Gyenge annak szerelme, aki csak szavakban tudja kifejezni, hogy mennyire szeret.
(Dante)

 Forras : innen...

Hölgyek korcsolyával


A sporttörténeti szakkönyvek az európai korcsolyázás kezdeteit a XIII-XIV. századra teszik, amikor is a németalföldi lakosság sportolás vagy téli közlekedés céljából lábára csont, majd később vas és fa kombinációjával készült korcsolyát kötött.
      Magyarországon egészen az 1860-as évekig a korcsolyázás nem volt divatos sportág, a nők körében pedig különösen nem. Az 1860-as évek végén – vélhetőleg a bécsi korcsolyázó-egyesület megszervezésének hírére – a magyar fővárosban is szervezkedni kezdett néhány fiatalember, hogy e sportágat meghonosítsa, elterjessze magyar földön (azaz jégen) is.

      A nők és ifjú leányok számára eleinte kifejezetten károsnak vélték eme testmozgás elsajátítását és gyakorlását. Persze, nem a korcsolyázó-egyesület alapítói, hanem egyes nevelők, akik úgy gondolták, hogy a leányok letérnek az erény útjáról, ha lábukra korcsolyát csatolnak. Voltak orvosok is, akik azt harsogták, hogy a fiatal női szervezetnek árt a korcsolyázás, meghűlés és egyéb betegségek okozója lehet e sport, vagyis az egészségre ártalmas, ezért lányok számára kerülendő szórakozás.

  A városligeti tavon azonban „megtört a jég”, egyre többen és többen merészkedtek a befagyott víztükörre. A korabeli újságok tudósításai szerint Eötvös József bárónak és két leánykájának is szerepe volt abban, hogy más nők is korcsolyát csatoltak: a miniszter és gyermekei ugyanis jó példával jártak elől, gyakorta látogatták a jégpályát. Eleinte a példa és a kiváncsiság inkább a férjes asszonyokat vonzotta a jégre, főként az arisztokrata hölgyek köréből. 1872-ben viszont a Vasárnapi Ujság egyik száma már arról számolt be, hogy a korcsolyasport a nők körében teljesen elterjedt. Az újságíró szerint valószínűleg azért, mert ez a mozgásforma könnyű és kellemes időtöltés.

      Emellett biztosan több dolog is szerepet játszott abban, hogy a nők egyre nagyobb számban keresték fel a jégpályákat. Egyrészt az egyesületek, pályák fejlődése, kiépülése, a korcsolya tökéletesedése (a Halifax-rendszerű fémkorcsolyát felváltotta a vékony pengéjű acélkorcsolya), és a műjéggyártás korszerűsítése.

      A korcsolyázás külön ruhadivatot hívott életre. Az újságokban a korcsolyasporttal összefüggő írások tetemes részét teszik ki azok a rajzos tudósítások, melyeket a női olvasók számára írtak a párizsi, bécsi és pesti korcsolyázóruhákról. Türelmetlen hölgyek követeltek újabb és újabb modelleket az újságoktól, melyek olvasói levelekre válaszolva vadonatúj ruhák rajzait közölték. Még a századvégen is gyakorta olvashatunk efféle híradásokat az újságokban, és az Ignotus által írt levelekből (melyeket „Emma asszony” névvel szignált a „Hét” című lapban) még 1893-ban is kiolvasható, hogy a jégpálya megnyitására külön toilettet csináltattak az asszonyok, az „Emmához” hasonló polgárfeleségek is.  A nők számára a korcsolyázás több volt, mint holmi sport. A fiatal lányok a jégpályán találkoztak hódolóikkal, a férjes asszonyok számára a jégpálya a társasági élet és a „divatbemutató” egyik színtere volt a múlt század végén.

Forras : innen...

A tenisz divat története


Az első 50 év…

A Lawn Tennis történetének minden szempontjából jelentős tényező, hogy a kezdetektől (1860-1870) az I. Világháborúig, a játék az előkelő osztályok, az arisztokraták és a királyi család tagjainak a kiváltsága volt. Ezért ebben az első 50 évben a ruházat és viselkedés lényegében a birtokok és a paloták merev protokolljából származott.

A jó modorú hölgyek időtöltésébe akkor még nem tartoztak bele olyan tevékenységek, amelyek során a nyári melegben megpróbálnak futni, ami izzadással járhat, vagy a ruházatuk és cipőjük esetleg piszkos lehet. Az első női játékosok, akik megpróbáltak részt venni ebben a játékban, olyan ruhát viseltek, mintha kerti partin vettek volna részt.


1870-1880 között, míg a férfiak kényelmesen öltöztek a kriketthez, addig a hölgyek teniszruházatában nem volt szempont a kényelem, nagyobb hangsúly volt azon, hogy csínosak legyenek és kövessék a divatot, azonban ez nem volt praktikus, a mozgás és a légzés sem volt könnyű. Elvárás volt a fodrozott, földig érő ruha díszített újakkal, magas nyakkal, derékban szűkítve, gyapjúból vagy selyemből. A ruha alatt acél-fűzőket, több alsószoknyát és abroncsot viseltek. Eredetileg a női lawn tenisz cipőknek még sarka volt, de az első engedmények egyike volt, hogy elfogadták a lapos, indiai gumitalpú cipőket, általában fekete színben, hogy ne látszódjon a kopás vagy a fű okozta folt.

A legtöbb viktoriánus hölgy helyi varrónővel készítette a ruháját, aki a divat magazinok utalásaira és mintáira támaszkodott. Színes selyemszövet, flanel vagy pamut voltak a legnépszerűbbek ebben az időben. Szintén kedveltek voltak a csíkok, a dekoratív vágások és a hímzett betétek is.

1877-ben az első Wimbledoni verseny idején jelent meg a „The Queen” magazin, amelyben elkezdtek rendszeres tanácsokat adni a teniszviselettel kapcsolatban.

A tenisz fehér divatjának elindítója Miss Maud Watson volt, aki az első Wimbledoni női bajnokságot 1884-ben megnyerte. Tiszta fehér, 2 részes kosztümöt viselt, mely a csípője körül redőzött volt. A szoknyája bokáig ért, fekete cipőt és harisnyát viselt. Jobban preferálta a sportos kinézetű férfi szalmakalapokat, mint a bonyolult női fejfedőket.


Az egész 1890-es években a teniszruházat megmaradt a mindennapos nyári viselet tiszta fehér verziójánál. A század végére a redőzés teljesen eltűnt és hasonlóképpen a kalap is követte rövidesen. Divat volt a földtől 2-3 hüvelyknyi hosszúságú fehér szoknya, olyan alsószoknyákkal, amelyeken a bokánál fodrok voltak, amit pamut vagy muszlin blúzzal hordtak.

A szoknyák népszerű anyaga volt a pamut, mivel jól mosható volt és szépen lógott. A blúzok magasan záródtak, merev keményített gallérokkal, amiket nyakkendőkkel viseltek. Színes öveket vettek fel, melyek dekoratív csattokkal záródtak. A korszak végén ez a nézet lágyult, megjelent a fodrozott zsabó és a szerény „V” kivágás.

Voltak, akik kockáztatták a rosszallást. Charlotte Sterry 1904-ben megemelte a szoknya felhajtását 2 hüvelykkel, és May Sutton az USA-ból, aki 1905-ben felgyűrte a felsője ujját, mert melege volt. Azt mondták, hogy a mozgás könnyedsége miatt az apja ingében játszik blúz helyett. Ehhez a ruházathoz csomózott fejpántot viselt, fehér harisnyát és fehér cipőt.

A férfi tenisz viselet a kezdetektől alkalmi, egyesítette a kényelmet és a könnyedséget. Az 1880 és 1890-es években a krémszínű vagy fehér flanel nadrágok és a hosszú ujjú flaneling volt a norma. Az ingeket nyakig gombolták és rövid selyem nyakkendővel viselték, ami mintás vagy csíkos lehetett. A nadrágok a cipők fölé értek. A felhajtások divatossá váltak, ezért a hosszú ujjú ingeket könyékig felcsavarták. Csíkos vagy színes öveket használtak, elég gyakran sapkát viseltek. A blézerek egyre inkább népszerűvé váltak, melyek általában egysoros gombolásúak voltak, 3-4 gombbal. A cipők bőrből készültek, lehetőleg 2 színűből, vagy vászonból és gumitalpuk volt.



1919-1926.

Az I. Világháború után a tenisz rögtön visszatért a divathoz. 1919-ben Wimbledonban egy merész és ragyogó fiatal francia hölgy, Suzanne Lenglen drámai megjelenése támadás volt az eddigi tradíciók ellen. Az ő megjelenése minden jövőbeli divat szempontjából forradalom volt. Ő teremtette meg a női sportoló imázsát: ő lett a divatikon a tenisz világában.

Suzanne egy vékony, egyrészes, térdig érő pamut ruhában jelent meg, nem viselt alatta alsószoknyát és fűzőt. Ez azért is okozott megdöbbenést, mert úgy ugrált a pályán, mint egy balerina és így közben nagy területen felfedte nem csak a harisnyáját, hanem a combját is. Bár voltak, akik úgy gondolták, hogy túl merész, sőt illetlen.

1920-ra tökéletesítette az új megjelenését. Egy párizsi divattervező forradalmi teniszfelszerelést tervezett a számára, egy térdig érő rakott szoknyát és hozzá egy ujjatlan kardigánt. Visszatért Wimbledonba divatosan rövidre vágott hajjal és sportos hajpánttal, amit több méter élénk színű selyemből tekert a feje köré és tűvel rögzített. A „Lenglen hajpánt” nagyon hamar az öntudatos hölgyek divatjává vált a pályán belül és kívül is, ugyanúgy ahogy az egyrészes Lenglen ruha is elfogadott lett mindennapos viseletre.


1926-1939.

Miután 1926-ban Suzanne Lenglen eltűnt Wimbledonból Helen Wills az USA-ból volt az, aki dominált a női teniszben 1938-ig. Amikor először elkezdett játszani az iskolai uniformisát viselte. Az ő 14 éve alatt, amit eltöltött Wimbledonban, a ruházata csak némileg variálódott. Eldobta a nyakkendőt, megváltoztatta a blúz gallérjának a fazonját, és módosította a szoknyája hosszát. Favorizálta a cseresznye színű báránygyapjú kardigánt. Hamarosan a „Lenglen hajpánt” helyett a „Wills napellenzőt” viselte minden női játékos az 1930-as években. Mint a hajpánt, úgy a napellenző is divatba jött a pályán belül és kívül is.


1929-ben Billi Tapscott Dél-Afrikából volt az első hölgy, akinek volt bátorsága és harisnya nélkül játszott Wimbledonban. Miután a harisnya már elutasításra került, ez oda vezetett, hogy a felhajtások tovább rövidültek, és megjelentek a nadrágszoknyák és a rövidnadrágok is.

1933-ban Helen Jacobs Kaliforniából volt az első, aki rövidnadrágokat viselt Wimbledonban. Ezek bermuda hosszúságúak voltak, vastag sötétkék csíkkal mindkét oldalon, és hozzá rövid ujjú, nyitott nyakú pólókat viselt finom kötött gyapjúból.

Nagyon népszerűek voltak ezek a 2-3 cm-el a térd felett érő szoknyák és nadrágszoknyák, a rövid ujjú és nyitott nyakú pólók, amit néha rövid ujjú kardigán egészített ki.

Az 1930-as években a krémszínű gyapjú vagy flanel nadrág volt nagyon népszerű a férfiak körében. Sokáig ezeket a felhajtott bő nadrágokat viselték, rövid ujjú, kigombolt nyakú ingekkel. 1933-ban Bunny Austin volt az első férfi, aki rövidnadrágot viselt Wimbledonban. 1939-re nagyon sok férfi játékos felhagyott a hosszú nadrággal a rövidnadrág kedvéért.


A tenisz divat története
2011.07.29
By roland
Az első 50 év…

A Lawn Tennis történetének minden szempontjából jelentős tényező, hogy a kezdetektől (1860-1870) az I. Világháborúig, a játék az előkelő osztályok, az arisztokraták és a királyi család tagjainak a kiváltsága volt. Ezért ebben az első 50 évben a ruházat és viselkedés lényegében a birtokok és a paloták merev protokolljából származott.

A jó modorú hölgyek időtöltésébe akkor még nem tartoztak bele olyan tevékenységek, amelyek során a nyári melegben megpróbálnak futni, ami izzadással járhat, vagy a ruházatuk és cipőjük esetleg piszkos lehet. Az első női játékosok, akik megpróbáltak részt venni ebben a játékban, olyan ruhát viseltek, mintha kerti partin vettek volna részt.



1870-1880 között, míg a férfiak kényelmesen öltöztek a kriketthez, addig a hölgyek teniszruházatában nem volt szempont a kényelem, nagyobb hangsúly volt azon, hogy csínosak legyenek és kövessék a divatot, azonban ez nem volt praktikus, a mozgás és a légzés sem volt könnyű. Elvárás volt a fodrozott, földig érő ruha díszített újakkal, magas nyakkal, derékban szűkítve, gyapjúból vagy selyemből. A ruha alatt acél-fűzőket, több alsószoknyát és abroncsot viseltek. Eredetileg a női lawn tenisz cipőknek még sarka volt, de az első engedmények egyike volt, hogy elfogadták a lapos, indiai gumitalpú cipőket, általában fekete színben, hogy ne látszódjon a kopás vagy a fű okozta folt.

A legtöbb viktoriánus hölgy helyi varrónővel készítette a ruháját, aki a divat magazinok utalásaira és mintáira támaszkodott. Színes selyemszövet, flanel vagy pamut voltak a legnépszerűbbek ebben az időben. Szintén kedveltek voltak a csíkok, a dekoratív vágások és a hímzett betétek is.

1877-ben az első Wimbledoni verseny idején jelent meg a „The Queen” magazin, amelyben elkezdtek rendszeres tanácsokat adni a teniszviselettel kapcsolatban.

A tenisz fehér divatjának elindítója Miss Maud Watson volt, aki az első Wimbledoni női bajnokságot 1884-ben megnyerte. Tiszta fehér, 2 részes kosztümöt viselt, mely a csípője körül redőzött volt. A szoknyája bokáig ért, fekete cipőt és harisnyát viselt. Jobban preferálta a sportos kinézetű férfi szalmakalapokat, mint a bonyolult női fejfedőket.



Az egész 1890-es években a teniszruházat megmaradt a mindennapos nyári viselet tiszta fehér verziójánál. A század végére a redőzés teljesen eltűnt és hasonlóképpen a kalap is követte rövidesen. Divat volt a földtől 2-3 hüvelyknyi hosszúságú fehér szoknya, olyan alsószoknyákkal, amelyeken a bokánál fodrok voltak, amit pamut vagy muszlin blúzzal hordtak.

A szoknyák népszerű anyaga volt a pamut, mivel jól mosható volt és szépen lógott. A blúzok magasan záródtak, merev keményített gallérokkal, amiket nyakkendőkkel viseltek. Színes öveket vettek fel, melyek dekoratív csattokkal záródtak. A korszak végén ez a nézet lágyult, megjelent a fodrozott zsabó és a szerény „V” kivágás.

Voltak, akik kockáztatták a rosszallást. Charlotte Sterry 1904-ben megemelte a szoknya felhajtását 2 hüvelykkel, és May Sutton az USA-ból, aki 1905-ben felgyűrte a felsője ujját, mert melege volt. Azt mondták, hogy a mozgás könnyedsége miatt az apja ingében játszik blúz helyett. Ehhez a ruházathoz csomózott fejpántot viselt, fehér harisnyát és fehér cipőt.

A férfi tenisz viselet a kezdetektől alkalmi, egyesítette a kényelmet és a könnyedséget. Az 1880 és 1890-es években a krémszínű vagy fehér flanel nadrágok és a hosszú ujjú flaneling volt a norma. Az ingeket nyakig gombolták és rövid selyem nyakkendővel viselték, ami mintás vagy csíkos lehetett. A nadrágok a cipők fölé értek. A felhajtások divatossá váltak, ezért a hosszú ujjú ingeket könyékig felcsavarták. Csíkos vagy színes öveket használtak, elég gyakran sapkát viseltek. A blézerek egyre inkább népszerűvé váltak, melyek általában egysoros gombolásúak voltak, 3-4 gombbal. A cipők bőrből készültek, lehetőleg 2 színűből, vagy vászonból és gumitalpuk volt.



1919-1926.

Az I. Világháború után a tenisz rögtön visszatért a divathoz. 1919-ben Wimbledonban egy merész és ragyogó fiatal francia hölgy, Suzanne Lenglen drámai megjelenése támadás volt az eddigi tradíciók ellen. Az ő megjelenése minden jövőbeli divat szempontjából forradalom volt. Ő teremtette meg a női sportoló imázsát: ő lett a divatikon a tenisz világában.

Suzanne egy vékony, egyrészes, térdig érő pamut ruhában jelent meg, nem viselt alatta alsószoknyát és fűzőt. Ez azért is okozott megdöbbenést, mert úgy ugrált a pályán, mint egy balerina és így közben nagy területen felfedte nem csak a harisnyáját, hanem a combját is. Bár voltak, akik úgy gondolták, hogy túl merész, sőt illetlen.

1920-ra tökéletesítette az új megjelenését. Egy párizsi divattervező forradalmi teniszfelszerelést tervezett a számára, egy térdig érő rakott szoknyát és hozzá egy ujjatlan kardigánt. Visszatért Wimbledonba divatosan rövidre vágott hajjal és sportos hajpánttal, amit több méter élénk színű selyemből tekert a feje köré és tűvel rögzített. A „Lenglen hajpánt” nagyon hamar az öntudatos hölgyek divatjává vált a pályán belül és kívül is, ugyanúgy ahogy az egyrészes Lenglen ruha is elfogadott lett mindennapos viseletre.



1926-1939.

Miután 1926-ban Suzanne Lenglen eltűnt Wimbledonból Helen Wills az USA-ból volt az, aki dominált a női teniszben 1938-ig. Amikor először elkezdett játszani az iskolai uniformisát viselte. Az ő 14 éve alatt, amit eltöltött Wimbledonban, a ruházata csak némileg variálódott. Eldobta a nyakkendőt, megváltoztatta a blúz gallérjának a fazonját, és módosította a szoknyája hosszát. Favorizálta a cseresznye színű báránygyapjú kardigánt. Hamarosan a „Lenglen hajpánt” helyett a „Wills napellenzőt” viselte minden női játékos az 1930-as években. Mint a hajpánt, úgy a napellenző is divatba jött a pályán belül és kívül is.



1929-ben Billi Tapscott Dél-Afrikából volt az első hölgy, akinek volt bátorsága és harisnya nélkül játszott Wimbledonban. Miután a harisnya már elutasításra került, ez oda vezetett, hogy a felhajtások tovább rövidültek, és megjelentek a nadrágszoknyák és a rövidnadrágok is.

1933-ban Helen Jacobs Kaliforniából volt az első, aki rövidnadrágokat viselt Wimbledonban. Ezek bermuda hosszúságúak voltak, vastag sötétkék csíkkal mindkét oldalon, és hozzá rövid ujjú, nyitott nyakú pólókat viselt finom kötött gyapjúból.

Nagyon népszerűek voltak ezek a 2-3 cm-el a térd felett érő szoknyák és nadrágszoknyák, a rövid ujjú és nyitott nyakú pólók, amit néha rövid ujjú kardigán egészített ki.

Az 1930-as években a krémszínű gyapjú vagy flanel nadrág volt nagyon népszerű a férfiak körében. Sokáig ezeket a felhajtott bő nadrágokat viselték, rövid ujjú, kigombolt nyakú ingekkel. 1933-ban Bunny Austin volt az első férfi, aki rövidnadrágot viselt Wimbledonban. 1939-re nagyon sok férfi játékos felhagyott a hosszú nadrággal a rövidnadrág kedvéért.



1940-1970.

Amikor 1946-ban újranyitott Wimbledon, a női bajnokság volt domináns egészen az 50-es évekig, a félelmetes amerikai hölgy játékosokkal.

Közvetlenül a háború után éppen az USA-ban volt nehéz teniszruhát beszerezni és ezért a negyvenes évek végén és az ötvenes évek elején az uralkodó stílus kissé funkcionális és egyszerű volt. Meglehetősen gyakran a ruhák otthon készültek. Rövidített, berakott fehér nadrágszoknya volt a norma, párosítva bő blúz-toppokkal, amely kiemelte a vállakat. Néha színes öveket viseltek ehhez az inkább praktikus öltözékhez.

A hölgyek elhatározták, hogy nőiesebb és dekoratívabb teniszruhákat szeretnének, ez okból aztán Tinling pasztel színű ruhát tervezett Joy Gannon számára 1947-ben, Betty Hilton pedig hasonló színekkel díszített ruhában játszott a Wightman kupa meccsén 1948-ban. Az 50-es, 60-as évek az olyan mesterséges szövetek és szintetikus anyagok eljövetelét hozta, mint a nejlon, orlon és poliészter. Az egész 60-as években a Fred-Perry szponzorált külső volt népszerű, olyanok favorizálták, mint pl. Billie Jean King. Ez egy rövid ujjú, fehér kötött ingből, rakott szoknyából vagy szabott rövidnadrágból állt. Más játékosok viszont igényelték a nőiesebb teniszöltözéket. Tinling ezeknek a játékosoknak gyártott kompromitáló csinos ruhákat. Nagyon népszerűek voltak pl. a bő szoknyák, amelyek alul pasztell béléssel vagy csipkés alsószoknyával, vagy kontrasztos színű térdnadrággal voltak kiegészítve.

1962-ben pl. Maria Bueno számára készített UV-rózsaszín bélésű, tiszta fehér ruhával keltett feltűnést.

Ugyanebben az évben egy wimbledoni döntés után kijelentették, hogy a teniszruházatnak túlnyomórészt fehérnek kell lennie, a kardigán, pulóver vagy fejfedő kivételével. És ez a szabály ma is érvényben van.

1970-2000.

1971-ben a Virginia Slims Women’ Pro’ kör és a színes televízió néhány megdöbbentő teniszruha megjelenését eredményezte, melyeknél olyan anyagokat is használtak, mint pl. a flitter és a bársony. Sok meccs éjszaka, fényszórók alatt és hatalmas tömeg előtt zajlott így a szín és a csillogás hamar a show része lett, mely lehetővé tette a játékosok beazonosítását bizonyos távolságból.

1972-ben az amerikai bajnokság volt az első, ahol engedélyezték a színes ruházatot.

Ezzel új korszak kezdődött a divatban.

Ugyanebben az évben Chris Evert, Mondessa által tervezett ruhát viselt, melyet a színes geometriai és virágos motívumok és jobban lengő szoknya jellemzett.

Billie Jean King 1973-ban, 30 ezer néző előtt, menta zöld ruhát viselt, királykék betéttel és hozzá passzoló királykék teniszcipővel. Az ő ruhája is strasszokkal és flitterekkel volt díszítve.

Wimbledonban a „túlnyomórészt fehér” szabály ma is érvényben van, és a legtöbb játékos eleget tesz annak, és betartsa azt, mivel felismerte, hogy számár Angliában ez a legmegfelelőbb bajnokság a nyári időszak folyamán.

1991-ben Wimbledonban a center pálya nézői lélegzet visszafojtva várták amint Andre Agassi, aki rikítóan színes ruházatáról volt ismert, első alkalommal leveszi a melegítőjét, hogy felfedje teljesen fehér ruházatát. A sortja alatt kerékpáros nadrágot viselt, hozzá inget és baseball sapkát.


Az 1990-es évek körül a teniszruhákat a férfiaknál és a nőknél is a kényelem és a praktikusság jellemezte elsősorban. Tinling nőies ruhái eltűntek, a női játékosok az összehangolt kinézetet támogatták, megfelelő anyagokból készült összeillő szoknyákkal és ingekkel.

Napjaink

Napjainkban egyre nagyobb hangsúlyt kap a divat a teniszpályákon is. Az sem ritkaság, hogy az Australian Openen koktélruhában és kisestélyiben szálljon versenybe néhány divatőrült játékos. A tenisz divatja a világ leghíresebb tervezőit is megihlette. Egymást múlják felül ötletekben, igaz az elmúlt évek során sokszor az volt az érzése az embernek, hogy egyesek összetévesztik a rock koncertet és a színpadot a pályával.

Például Serena Williams húzott már magára neoprénes kacabajkát, aztán farmeres cowboynak öltözött, még csizmát is vett, teleaggatta magát fülönfüggőkkel és láncokkal. Serena egy icipicit visszafogottabb nővérével, Venussal egyetemben állítja, ők vittek eredetiséget a tenisz világába, nekik köszönhető, hogy tarkább a kép, mert „ők szeretik a szépet.” Ez utóbbi vitathatatlan, csak épp az a bizonyos ízlés különböző.

A két csokihölgy viszont önbizalomnak nincs híján, Serena például azt nyilatkozta egyszer, hogy a cége, az Aneres (nevének fordítottja) már ott van a legjobbak között. „Ott van a színen Armani és Versace, s rögtön utánuk jövök én” – mosolyogtatta meg a jelenlévőket.

A nosztalgiázás a teniszben is jellemző. Például a tervezők 2007-ben a húszas évek divatját idézték vissza. Akkortájt dandy stílusú elegáns fehér zakót viseltek az urak, és hozzá vasalós fehér pantallót. Ilyenben jelent meg a sport jelenleg egyik legnagyobb egyénisége, a svájci Roger Federer, aki még ebben is kitűnt a többiek közül.

A nőknél viszont visszatért a romantika, a rakott és a loknis szoknya.

A sportruházati cégek is felfedezték a teniszcsillagokban rejlő lehetőségeket: a Nike például az egyik legkreatívabb márka a divatos teniszcuccok előállításában.

A Grand Slam első rendezvényén, Melbourne-ben kezdődik a bemutató. Bár nem szentírás, de úgy tartják, a nagy négyek szabják meg, mi lesz abban az évben a trendi. Az ottan i21 pálya amolyan kifutóvá válik, itt mutatják be a cégek, milyen lesz a kínálat. Azelőtt minden gyártó egy-két kollekciót dobott a piacra, manapság általában négyet, hogy aztán Párizsra, Wimbledonra, majd az utolsóra, New Yorkra is jusson.

A játékosok pedig, aszerint, hogy kinek kivel van szerződése, kötelezően ezt öltik magukra – jó pénzért. A legjobbak több millióért, ami persze, busásan megtérül a cégnek, ha azt vesszük, mennyit szerepelnek a legügyesebbek a képernyőn. A meccsek, amelyeket milliók néznek szerte a világon, a legnagyobb divatbemutatóvá váltak. Ma már minden játékos kifejezheti egyéni stílusát a divaton keresztül.

Forras : innen...

A Tour de France rövid története


A történet a L’Auto sportújsággal kezdődött, a versenyt pedig Henri Desgrange alapította, aki az előbb említett igen sikeres és népszerű folyóirat főszerkesztője volt. Célja, hogy a konkurens lap – Le Petit Journal – versenyét túllicitálják ugyanis azok rendezték a Párizs-Brest-Párizs versenyt. A szponzorok hada kezdett reklámozni a konkurens újságban, és erre lépnie kellett a L’Autonak. Így született a Le Tour de France, ami hazafias hangzása miatt különösen tetszett a francia népnek.


1903-ban rendezték meg első ízben a versenyt, 6 szakaszból állt, és 2428 km-t tettek meg a bátor és sok ízben vakmerő kerekesek. A versenyt Maurice Garin nyerte, előnye 2 óra 39 perc volt, ami a mai napig a legnagyobb különbség az összetettben, és minden bizonnyal ez így is marad. Ekkor még technikáról nem beszéltünk, ráadásul az utak is macskakövesek voltak, hegyi szakasz nélkül, ráadásul még egy bő 18 órás szakaszt is beiktattak a szervezők. A L’Auto eladási rekordokat döntött, és a Tour napról-napra híresebb lett mind Franciaországban, mint külföldön.

A következő éveket botrányok tarkították, nem egyszer zárták ki az első helyezettet. Volt olyan, hogy a szurkolok annyira elragadtatták magukat, hogy az ellenfeleket különféle módon hátráltatták. Például, ha az egyik esélyes ellenfele szülővárosába érkezett, akkor komoly atrocitásokra kellett felkészülnie. Henri Desrange azzal is szorosabbá akarta tenni a versenyt, hogy nem engedte a technikai problémák külő segítséggel történő megjavítását. Így többször előfordult, hogy a versenyzőknek órákat kellet sétálnia a célig, ha egy váz- vagy villatörést, esetleg láncszakadást nem voltak képesek orvosolni.


1910-ben bevezették a hegyi szakaszokat: első ízben a legendás Col de Tourmalet-t mászta meg a peloton. Története mára legendává vált, ugyanis akkortájt alig tudták feltérképezni. Ezután természetesen nagyban átalakult a kerékpározás, egyrészt másfajta technika kellett ilyen emelkedők leküzdéséhez, másrészt az esélyesek sora is átalakult. Az első hegyi szakaszon mindössze egyetlen embernek sikerült úgy leküzdenie a Tourmalet-t, hogy ne tegye le a lábát: Gustave Garrigounak. Igaz ő csak másodikként ért fel a hegyre, de a történelembe mégis ő került be.


Az első világháború után a nagy veszteségek és megélhetési nehézségek ellenére a Tour csak népszerűbb lett. 1919-ben bevezették a sárga trikót (megegyezve a L’Auto papírszínével), ami az összetettben vezetőnek jár. Akkoriban még csak egy sárga trikó volt, tehát a versenyzők egymásnak adták, ráadásul első viselője, Eugene Christophe, rikító színe miatt nem is volt hajlandó felölteni. A táv évről-évre nőtt, és 1926-ban 5745 km tekertek, ami a mai napig rekord, és valószínűleg az is marad.

A 30’-as években a Tour hatalmas fejlődésen ment keresztül. 1930-ban a rádió kísérleti adást adott a versenyről, a franciák milliói tapadnak a készülékek elé. A márkák helyett ezután nemzetenként verbuválódtak a csapatok, illetve megtartották ez első egyenkénti időfutamot. 1934-ben pedig elérik a bűvös 30 km/h-ás átlagot. A versenyigazgatóságban is változások történek: Desgrange helyett Goddet veszi át a vezető szerepet. (Desgrange 1940-ben meghalt, emlékét a Galibier-n látható emlékmű és a sárga trikón lévő HD monogram őrzi.)

1944-ben megszűnik a L’Auto, helyette Goddet megalapítja a L’Equipet, amely hamar a legolvasottabb francia sportnapilappá válik.  A háború után először 1947-ben rendeznek Tourt. A mezőny foghíjas volt, és nem igazán lehetett esélyeket latolgatni, hisz a háború előtti menők kiöregedtek, míg a fiatalok még legfeljebb a harcmezőn bizonyítottak. Végül Jean Robic volt az, aki megnyerte az első Tour-t a békeidőben: ő azon versenyzők közé tartozott, akiknek karrierjét a háború kettévágta.


A háború utáni évek legnagyobb sztárversenyzője Fausto Coppi volt..

A következő évben történelmi tett volt a Tour győzelem. Az olasz választások után már-már polgárháborús helyzet alakult ki, ekkor a kereszténydemokraták elnöke – Alcide De Gasperi – felhívta a Tour-on versenyző Bartalit, hogy nyerjen egy szakaszt, hátha enyhül a feszültség. Bartali erre úgy reflektált, hogy akkor inkább a Tourt. Bartali megnyerte a versenyt, és az olasz politikai helyzet is megoldódott. Sokan Bartalinak tudják be, hogy nem lett Olaszországban polgárháború.


Godet 1988-ig marad a Tour első embere, majd átadta helyét Jean-Marie Leblanc-nak, aki 2005-ig igazgatta az eseményeket. Jelenleg Christian Prudhomme vezeti a Tourt. Az utóbbi években a verseny elkezdett globalizálódni és gyakorlatilag a világ minden táján nézik. 1958-tól a TV-ben is lehet követni az eseményeket, de a nézőszám drasztikusan Greg Lemond Tour győzelmét követően növekedett meg, hiszen az amerikai nézőket is elkezdte érdekelni. Manapság minden ország tv-jében van róla összefoglaló, és amióta az Eurosport is közvetíti, mi magyarok is élőben követhetjük az eseményeket. A Tour nézettségének az is jót tesz, hogy nincs komolyabb „vetélytársa” nyaranta, így a legtöbb ember már csak azért is nézi, hogy szóljon valami.

A Tour de France-t napjainkban közel 200 országban közvetítik és milliárdos nagyságrendű néző követi a versenyt világszerte. A LeTour honlapján 13 millió egyedi látogató várható a három hét alatt, Facebook oldalának 750 000 követője van. Az utak mentén több mint 10 millióan szurkolnak a versenyzőknek a Tour alatt.

Forrás: innen...

2016. január 9., szombat

A japán konyha


A japán fogásoknál nagyon fontos a színek és a formák összhangja, valamint az, hogy minőségi alapanyagokból tápláló ételeket készítsenek. Mondhatjuk azt is, hogy a japán konyha legfőbb törekvése, hogy összhangba hozza az esztétikát és a tápértéket.



AZ ALAPOK

A japán konyha alapját a zöldségek és a halak képezik. A buddhizmus hatásának köszönhetően a húsfogyasztás csak a XVIII. században vált elfogadottá. A japánok az ételeket evőpálcika segítségével fogyasztják, ami a IX. században - Kínának köszönhetően - honosodott meg Japánban. Fontos eleme még konyhájuknak a Koreából átvett szójaszósz és a tengeri alga.


A japán konyha az ételek csoportosításánál nem az általunk ismert módszert használja, azaz nem az étkezés időbeli elhelyezkedése szerint csoportosít, hanem az elkészítés módja szerint. Így aztán sok esetben célszerű a személyzet szakszerű segítségét kérni, ha elveszítenénk a fonalat a fogások között.

A japán konyha alapelemének számító zöldségek a sziget természeti adottságainak köszönhetően bőven teremnek, és igen sokféle megtalálható belőlük. A zöldségekből álló salátákat gyakran keverik a tengeri algák valamelyikével.

SALÁTÁK
Tipikus saláták: avokádósaláta, szezámaggal ízesített zöldsaláta, algasaláta, illetve a Gari, ami pácolt gyömbér. Ez az a rózsaszínes vagy fehér saláta, amit a sushik mellé minden esetben tálalnak. Remek íze mellett praktikus oka is van annak, hogy a nyers halas ételekhez kínálják: fertőtlenít, és segít elkerülni az esetleges ételmérgezést.

LEVESEK
A japán leveseket – eltérően az általunk megszokottól – sokszor az étkezés végén fogyasztják. Van, hogy két levest is esznek egy-egy étkezés során. Egyet az elején, egyet zárásként. Az általunk legismertebb leves a mizo leves, ami a halalapléből (dashi), valamint mizo-pasztából készül, de sokféle levest találunk még, aminek alapja a dashi, mint például a tenger gyümölcseivel gazdagított sumashijiru.

SUSHI
Ha teljességgel őszinték akarunk lenni, akkor a japán konyháról az első dolog, ami eszünkbe jut, az a sushi. Erre a sztereotípiára építve sok japánnak mondott étterem hajlamos az ország gasztronómiáját az étlapján a sushira és annak válfajaira szűkíteni.


Igaz, a sushi tényleg alapfogás. Már csak azért is, mert a japán konyha két alapanyagából készül: rizsből és a sashimiből (nyers hal).

A sushi fajtái

Nigiri sushi: téglalap formájú rizságyra fektetett sashimiből és egy kevés wasabiból áll
Maki sushi: algalapba tekert rizs és sashimi
Umaki sushi: fordított maki, ebben az esetben a sashimit az algalap öleli körül, és kívülre kerül a rizs
Inari sushi: algalapból készített tölcsérbe töltött sushi

Néhány szó a wasabiról: az ún. japán torma rendkívül erős fűszer, általában paszta formájában fogyasztják. A nigirinél a rizspárna és a sashimi közé tesznek egy keveset, és a sushihoz kínált szójaszószba is bele szoktak keverni egy kisebb adag wasabit.

Sashimit általában ezekből készítenek: lazac, tonhal, hering, lepényhal, tigrisrák, illetve omlettet is szoktak helyezni a rizspárnákra.

Az igazán bátrak a sashimin belül kipróbálhatják a fugut, ami egy igen mérgező gömbhal,  ehetősége a szakács mesterségbeli tudásán múlik. Ha rosszul van elkészítve, akkor a kedves vendég akár bele is halhat ebbe a fogásba (egy gömbhal mérgével akár 30 embert is meglehet ölni). De ehhez Japánba vagy Európán kívülre kell utaznunk, mert az EU-n belül nem engedélyezett a hal forgalomba hozatala.

Zöldséget általában a makikba szoktak beletekerni.

A SUSHIN TÚL
A főzési metódus alapján osztályozott ételeik az alábbiak:

Yakimono: vaslapon vagy kőlapon grillezett húsok, zöldségek. Ebbe a kategóriába tartozik pl. a csirkenyárs (Yakitori), a japán sós palacsinta (Okonomiyami), a roston sültek (Teppanyaki) és a japán omlett, amivel a nigiriknél is találkozhatunk (Tamagoyaki).

Nabemono vagy nabe: ide tartoznak a japán egytálételek. Minden olyan, amit egy edényben készítenek el, általában az étkezőasztalra állított gázfőzőn. Ezt a főzési módot inkább a hidegebb hónapokban, ősszel és télen szokták alkalmazni.
Legismertebb nabemono a Yosinabe. Ebben a tenger gyümölcsei, tofu, tojás és zöldségek főnek össze a halalaplével. Vagy ott van az eredetileg sumo birkózok erőnlétét megalapozó, bő fehérjeforrásnak számító nabe, a Chankonabe, amibe csirke, hal, tofu és zöldség is kerül, de hogy kellően tápláló legyen, szoktak hozzá rizst és sört is kínálni.



Agemono: ebbe a kategóriába tartoznak az olajban sült ételek. Ezek lehetnek natúr sült zöldségek, húsok vagy bundázottak, ebben az esetben viszont tempurának nevezzük őket. A panírozás szintén nem őshonos Japánban. A portugálok hagyták örökül a XVI. században, akárcsak a kenyeret.

Szintén nem őshonos, viszonylag rövid múltra visszatekintő, de népszerű agemono a rántott sertésszelet, ami 1896-ban került fel először egy tokiói étterem étlapjára. Agemonót gyakran készítenek garnélarákból, csirkéből, és nem ismeretlen előttük a fasírt sem.

Nimono: kis lángon főzött vagy párolt ételek. A sashimihez felhasznált halakból hátramaradt fejet és gerincet szokták elkészíteni ezzel a módszerrel. Szójaszósszal, édes rizsborral (mirin), dashival gazdagítják. Persze más ételek is tartoznak ide, például a retekleves, vagy tonhal, esetleg tofu tésztával. Egészen modern fogás a marhahús burgonyával, ez is ezzel az eljárással készül. A burgonya már a XVI. században ismert volt a japánoknál, de egészen a XIX. századig nem nagyon terjedt el. Ekkor kezdték Hokkaido szigetén termeszteni, és azóta vonult be a japán konyha alapanyagai közé.

ÉDESSÉGEK A JAPÁN KONYHÁBAN
Japánban az édességnek illetve a desszertnek nincs akkora hagyománya, mint nálunk. Az étkezéseket általában rizzsel fejezik be. Ha mégis valami édesre vágynak, akkor a szezonnak megfelelő gyümölccsel zárják az étkezést.

A japán konyhában fellelhető desszertek:

Zöld teából készített fagylalt.
Azuki bab, amit édesen, cukrozott formában fogyasztanak. Pasztává krémesítik, ebben az állapotában leginkább a gesztenyére emlékeztet az íze.
Ha az azukit egy kis agar-agarral és cukorral összekeverik, akkor már kész is a Yokan nevű, zselé állagú desszert. Hasonló állagú a Kuzumochi, ami egy növény gyökeréből nyert keményítő egy kevés vízzel és cukorral összekeverve. Klasszikus nyári desszert.

Az azuki babnak olyan népszerű az íze, hogy tavaly még az egyik nagy üdítőital gyártó cég is készített azuki ízesítésű üdítőt.

MIT IGYUNK?
Szaké: 12-20%-os alkoholtartalmú rizsbor, ami alapvetően a sörhöz hasonló eljárással készül. Több mint 20 féle rizsbort készítenek. Eredetét homály fedi, de a XIV. században már konkrét leírás van a kínai árpaborról, ami szinte azonosan készül, mint a szaké.

Shochu: 25-35% közötti alkoholtartalommal bíró párlat, amit árpából, édesburgonyából vagy rizsből nyernek. Önmagában isszák vagy teával keverik, esetleg jégen kínálják. Az italról már Xavéri Szent Ferenc is megemlékezett a XVI. században.

Tea: a tea és a teaszertartás elmaradhatatlan része nem csak a japán gasztronómiai kultúrának, hanem a japán kultúrának is.


A tea, azon belül is a zöldtea a legkedveltebb ital Japánban. A zöld teát melegen cukor és tej hozzáadása nélkül, magában isszák. A japán éttermekben ingyen szervírozzák az étkezésekhez.

Japan etelkepek






Forras : innen...

Egy japán lakás


Mint sokminden más, Japánban a lakások is teljesen másak mint itthon.


Ha belépsz egy japán lakásban, csak az előszobáig mehet be az ember utcai cipővel. Itt a házigazda egy papucsot ad, így lehet fellépni a lakás magasabb szintjére. De ez sem marad sokáig a lábunkon, mert a nappaliban lévő tatamira(rizsszalma szövetű padlóburkolat) csak mezitláb vagy zokniban szabad lépni.  A japán lakás legmegbecsültebb része a nappali szoba finom egyszerűséggel díszített falmélyedése a tokonoma. Itt egy hosszú tekercskép függ a falon, tömör megfogalmazású kaligrafikus írással, mely a lakás hangulatát és a benne lakó életfelfogását tükrözi. Alatta többnyire friss vágott virágos japán kompozíció, ikebana áll. A virág a vázában sosem szimmetrikus elrendezésű, mert a japán emberek nem szeretik a szimmetrikus, merev elrendezést. E saroknak jelentős kisugárzása van, ezért itt a helye a családfőnek, és ide ültetik a megbecsült vendégeket is. Egy másik megbecsült hely a lakásban a butthista vagy sintoista oltár. Ennek közelébe helyezik el az elhunyt családtagok fényképeit.

Japánban előírt ülésformák vannak. Egy hagyományos japán lakásban az előírt térdepelő ülést kell gyakorolni.  A tatamis otthonokban, és a hagyományos vendéglátó helyeken is, a kis asztalokhoz, csak a padlózat szintjén lehet elhelyezkedni az előre odakészített párnán vagy  láb nélküli széken. A párnákra lábbal ráállni illetlenség. Könnyitéképp a férfiak törökülésbe ülhetnek, a nők pedig féloldalt maguk alá húzott két lábuk mellé ülhetnek, és hogy ne zsibbadjanak el, hol az egyik, hol a másik oldalukra helyezkednek. A hagyományos japán női öltözetben, a hosszú, szűk kimonóban azonban csak szabályosan lehet térdepelni, amit lábzsibbadás nélkül csak az ehhez szokott japán nők képesek teljesíteni. Az idősebbek számára van egy ügyes, kinyitható, illetve összecsukható, parányi méretű székecske, amit térdeplésben hátul lévő két lábfejük közé rakva, a hátsó alsó felükkel rá tudnak támaszkodni, s így testsúlyuk nem a lábukra nehezedik. A lábat nem illik előrenyújtva tartani, különösen nem asztal mellett, mivel a nem túl széles asztalok alatt a lábak óhatatlanul egymásba akadnának.

A lagtöbb japán lakásban nincsnek ágyak. A tatamira ágyaznak, így gerincük egyenesen marad. Arra azonban nagyon ügyelnek, hogy a fej nehogy észak felé legyen, mivel a buddhista előírások a halott felravatalozását rendelik el fejjel északi irányba.

A japánoknak, velünk ellentétben külön fürdéskultúrájuk van. Fürdőszobájuk két részből áll: az első részben kis széken ülve, mosdótálból bevizezik, beszappanozzák, majd lezuhanyozzák magukat. Ezután, immár tisztán beleülnek a fürdőszoba másik felén lévő, igen meleg vizű kádba, és ott relaxálnak kb. 20-30 percig. Mivel tisztán mennek a kádba nem engedik le maguk után a vizet, hanem ugyanabba ül bele, a család többi tagja is. Ez az esti fürdőzés igen fontos minden japán számára, melyről semmi esetre se mondanának le. Ez kioldja belőlluk a feszültséget, és így nyugodtan beszélgethetnek a vacsora mellett.

A japánok szívesen iszogatnak gyenge rizspálinkát (szakét) vagy zöld teát. A csészéket soha nem töltik tele, csak félig, mert a japán ember nem szereti a teli csésze látványát. Két kivétel van: a sör, ami telehabozhatja a poharat, és a zsaké, mert ha a zsakéspoharat nem öntik tele, akkor szinte semmit nem isznak :)

 A hagyományos japán öltözék a kimonó, melyet nők és férfiak egyaránt hordanak, csak a férfiak többnyire sötét egyszínűt, a nők pedig színes mintájút. A kimonó elől záródik, oly módon, hogy az egyik fele ráhajlik a másikra. Fontos szabály, amire kínosan ügyelnek, hogy mindig a jobb fele legyen alul és a bal fele felül. Fordítva a halottakra kerül ez a ruhadarab.

Ez csak egy néhány fontos szokás volt. Ez is mutatja ,hogy a japán kultúra mennyiben eltér a nyugati szokásoktól.







Forras : innen...