ERRŐL-ARRÓL

2015. június 23., kedd

„Híres” cukrászkészítmények



Ha időutazók lehetnénk, biztos bekukkantanánk az egykori, közismert Pilvax kávéházba, hiszen ki ne lenne kíváncsi arra, hogy anno milyen sütiket fogyasztottak híres eleink, az 1800-as évek közepe táján, amikor ez a kávéház volt a politikusok, írók, költők törzshelye. Egy kis kutakodással azonban időgép híján is kinyomozhatjuk az akkori módit. Annyian megörökítették írásaikban a Pilvaxot, hogy egészen pontosan tudjuk, hogy a finom kávék mellé leginkább foszlós házi kalácsot és kuglófot kínáltak, illetve nagyon kedvelt volt az úgynevezett „deákkenyér” is, ez a különféle olajos magvakkal készült mézes sütemény, amely leginkább a napjainkban is kedvelt püspökkenyérrel tart rokonságot.
A mai Magyarország legnépszerűbb süteményei a pogácsa, az almás pite, a különféle csokis és meggyes sütik, amelyeket minden család egy kicsit másként készít, ezért szinte megszámlálhatatlan variáció él belőlük országszerte.
Igen ám, de mik az igaz magyar süti találmányok, amiket azzal a tudattal fogyaszthatunk, hogy mi ajándékoztuk őket az emberiségnek?
2011-ben a hvg.hu-n Szántó András tollából megjelent cikkből értesülhettünk arról, hogy a Dobos torta mellett további hét magyar sütemény hungaricummá nyilvánítását kezdeményezte a Cukrász Ipartestület. Az igazsághoz azonban az is hozzátartozik, hogy kevés olyan van közöttük, amely kizárólag és tisztán magyar gyökerekkel rendelkezik…
Vegyük sorra hát mi is mind a hetet!

1. Pozsonyi kifli
Ezt a dióval vagy mákkal töltött, kicsi és C betűre emlékeztető „minibejglit” legfinomabb formájában Wendler Gusztáv sütötte Pozsonyban a tizenkilencedik század végén.


2. Rigó Jancsi
Egy gazdag hölgy és egy virtuóz cigányprímás romantikus szerelmi története ihlette meg azt a Wikus nevű pesti cukrászmestert, aki 1896-ban megalkotta az első Rigó Jancsit. A piskótából, a krémből és a bevonómasszából sem spórolta ki a csokoládét…



3. Mignon
A sütemény története persze Franciaországban gyökerezik, de az első hasonló aprósüteményt Kugler Henrik készítette Pesten. Az ő üzemét vette át a híres Gerbeaud, aki már „minyon” néven emlegette csodálatos művét.


4. Grillázs
Ezt az égetett cukorból készült, dióval meghintett finomságot a Kugler-féle cukrászkönyvben találjuk meg először írásban. A recept neve: mandolás grillage.


5. Indiáner
Az írott emlékek szerint a magyar mágnás, gróf Pálffy Ferdinánd egy indián származású művész leszerződtetése felett érzett örömében utasította szakácsát, hogy találjon ki egy olyan süteményt, amely művész bőrszínére emlékeztet.


6. Rákóczi túrós
A közhiedelemmel szemben sosem volt II. Rákóczi Ferenc kedvenc süteménye…
A 20. században élt Rákóczi János cukrászmester, aki eme alkotásával Európa-szerte négy aranyérmet is nyert.


7. Somlói galuska
A végére maradt ez az igazi, ízig-vérig magyar alkotás, aminek semmiféle külhonban gyökerező elődje sincs! A Gundel étterem híre főpincére Gollerits Károly az 1950-es évek végén alkotta meg a legendás Somlói galuskát, melyet a fóti Somlyóról nevezett el.




Forras : innen

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése